Amikor pedig arról beszélt egy belsÅ‘ fórumon, hogy nem kell kényeskedni emiatt, azt jogellenesen rögzítették, ráadásul ...
A harmadik negyedévben 0,7 százalékkal mérséklÅ‘dött a gazdaság teljesítménye az elÅ‘zÅ‘ év azonos idÅ‘szakához képest, és az ...
Elmaradt az elÅ‘zetesen várt bizalmi szavazás az Országos Bírói Tanács (OBT) keddi, rendkívüli ülésén: Szabó Péter, az OBT ...
Unger Anna úgy véli, mindazok, akik szerint etikai problémák merültek fel a doktori eljárás kapcsán, megtehették volna, hogy ...
Negyvenhét százalékos tulajdonrészt szerzett az Auchanban az Indotek Group, emellett az irányítási jogok is az új ...
A magyar politikatörténet egyik legjobban elmesélt történetének tartja politikai karrierjének végét a Szabad Európa Intézet ...
Olyan költségvetést nyújtunk be, ami nem ismeri el az önkormányzatok túladóztatásának jelenlegi kormányzati gyakorlatát – ...
Kivételes pillanat: korábban nem gyakran volt alkalmam szembedicsérni egykori pártomat, az MSZP-t, most azonban van, méghozzá ...
Idén nálunk a szokásoktól és az EU más tagállamainak gyakorlatától eltérÅ‘en egy hónappal korábban, már október elején ...
Úgy látszik, Magyarországon a betegjogoknak már nincs létjogosultságuk. Ha a szolgáltató vagy az egészségügyért felelÅ‘s ...
A mesterséges intelligencia lehetÅ‘ségeit kihasználva olvasóink meg is hallgathatják a napi lapszám vezetÅ‘ írásait. Mindössze ...
A Kecskeméti Járási Ügyészség zsarolás és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy társkeresÅ‘ oldalon megismert férfit éveken keresztül azzal hitegetett, ...